Egy anarchista merénylet

1901-ben a New York állambeli Buffalóban tartották a Pánamerikai Kiállítást, amelyre szeptember elején az Egyesült Államok elnöke, William McKinley is ellátogatott. Szeptember 6-án az egyik a kiállításra felhúzott épületben, a Temple of Music koncertteremben az elnök éppen kezet fogott a látogatókkal, amikor egy bekötött kezű, 27 éves férfi közelített feléje. Látva a bekötött jobb kezet, McKinley a férfi bal keze felé nyúlt, ám ekkor lövés dördült. A merénylő, Leon F. Czolgosz kétszer lőtt lá az elnökre egy Iver Johnson revolverrel, amelyet egy zsebkendővel álcázott. Az egyik golyó célt tévesztett, a másik azonban McKinley hasába hatolt. Az elnök nem halt meg azonnal: nyolc nappal később, szeptember 14-én sebe elüszkösödése miatt vesztette életét.

Leon Czolgosz lengyel-amerikai családba született. Egy üveggyárban, később egy hengerműben dolgozott, de 20 évesen, az 1893-as gazdasági válság során elvesztette állását. A munkanélkülivé vált fiatal férfi az elkövetkező évek során radikalizálódott, és idővel az akkoriban divatossá váló anarchista eszmék keltették fel a figyelmét. 1901-ben megismerkedett a litván születésű anarchista teoretikussal, Emma Goldmannal és nézeteivel, ez pedig végleg eldöntötte sorsát.

Czolgosz úgy vélte, az amerikai társadalom igazságtalanságának és egyenlőtlenségének alapja, hogy a gazdagok kizsákmányolják a szegényeket, mindennek rákfenéje pedig a kormányzat, amelyet ezért el kell törölni. Más országokban is hasonló gondolatok ütötték fel a fejüket, ami a XIX. század végén és a XX. század elején számos anarchista merénylethez vezetett. Anarchisták gyilkolták meg 1881-ben II. Sándor orosz cárt, anarchista merénylő áldozatául esett 1898-ban Ferenc József felesége, Erzsébet császár- és királyné, anarchista gyilkolta meg két évvel később, 1900-ban I. Umberto olasz királyt, valamint 1907-ben Pjotr Sztolipin orosz miniszterelnököt. Czolgosz közvetlen példaképe Gaetano Bresci, I. Umberto gyilkosa volt, aki egy évvel a McKinley-merénylet előtt, 1900. július 29-én gyilkolta meg az olasz királyt; Czolgosz hasonló 32 kaliberes revolvert vásárolt, mint amilyennel Bresci is gyilkolt.

A merénylő közvetlenül kivégzése előtt sem bánta meg tettét.

Megöltem az elnököt, mert a jó emberek - a jó dolgozó emberek - ellensége volt. Nem sajnálom a bűnömet. Sajnálom, hogy nem láthattam az apámat

- mondta 45 nappal McKinley halála után, mielőtt a villamosszék végzett volna vele. Pedig az elnök a merényletet követően még fel is szólította embereit, hogy hagyják abba Czolgosz ütlegelését.

A McKinley elleni merénylet a harmadik halálos merénylet volt, amelyet amerikai elnök ellen elkövettek: 1865-ben Abraham Lincoln, 1881-ben James A. Garfield elnök lett merénylet áldozata. A négy évtized alatt bekövetkezett három elnökgyilkosság rámutatott arra, hogy szükség van az elnökök 24 órás fegyveres védelmére. A kongresszus nem sokkal a McKinley-merénylet után fogadta el azt a törvényt, amely szerint az elnökök életét a Secret Service biztosítja - ez a mai napig így van. Az utolsó, elnök elleni halálos merénylet John F. Kennedy meggyilkolása volt 1963-ban.

McKinley, a vámok szószólója

Donald Trump amerikai elnök második elnöki ciklusának első napján többek között arról is rendelkezett, hogy Észak-Amerika legmagasabb hegye, az alaszkai Denali kapja vissza korábbi nevét, és legyen újra McKinley-hegy az Egyesült Államok 25. elnöke után.

McKinley elnök nagyon gazdaggá tette hazánkat a vámok és tehetsége által - természetes üzletember volt

- mondta Trump beiktatási beszédében.  

Az amerikai elnök nem egyszer tett említést elődjéről, aki a XIX. század végén az amerikai protekcionista politika zászlóvivője volt. 1890-ben, még ohiói republikánus képviselőként McKinley terjesztette be a Kongresszusba a később el is fogadott Tariff Act-et, amely 38 százalékról 49,5 százalékra emelte a vámokat. A törvény célja a hazai ipar védelme volt a külföldiek támasztotta versenyhelyzettel szemben. McKinley-t a törvény miatt ,,a protekció Napóleonja" néven kezdték emlegetni.

A republikánus politikus 1896-ban megnyerte az elnökválasztást, és 1897. március 4-én hivatalba lépett az Egyesült Államok 25. elnökeként. Elődje, Grover Cleveland demokrata kormányzata ugyan lecsökkentette az 1890-ben megemelt vámokat, de McKinley hatalomra kerülése után támogatta a Nelson Dingley képviselő nevével fémjelzett törvényt, amely még az 1890-esnél is magasabb, 52 százalékos vámokat határozott meg. Ez a vámrendelkezés túlélte McKinley-t, és egészen 1909-ig maradt érvényben.

Trump nem véletlenül élesztette újra a mára jobbára elfeledett McKinley kultuszát, politikájának egyik központi eleme ugyanis ismét a vámok megemelése és új vámok kivetése Kanada, Mexikó, az Európai Unió és Kína ellen.

De szakértők szerint már az alapvető trumpi feltételezés is téves, miszerint a vámok lendítették volna fel az amerikai gazdaságot akkoriban: ezek önmagukban nem sokat járultak hozzá a prosperitáshoz, a növekedést más tényezők hajtották (új technikai találmányok, ásványi kincsek kiaknázása, a nagyszámú bevándorló olcsó munkaereje stb.). Emellett már csak azért sem lehet egyszerűen visszanyúlni McKinley-hez, mert az amerikai gazdaság és a világgazdaság nagyon megváltozott a XIX. század vége óta. Ráadásul a néhai elnök egészen más megfontolásokból vetett ki vámokat, mint most azt Trump teszi.

Az 1870-es évektől az 1890-es évek végéig terjedő időszakot az amerikai történészek ,,aranyozott kornak" (Gilded Age) nevezik Mark Twain hasonló című, 1873-as regénye nyomán. Az ,,aranyozott kor", amely a második ipari forradalom idejére esett, az Egyesült Államokban a rohamos gazdasági fejlődés és a nagymértékű bevándorlás időszaka volt. Az ország lakossága az 1870-es 38,5 millióról 1920-ra 106 millióra nőtt.

Ám nem mindenki számára volt aranykor a XIX. század vége. Bár az első, ma is ismert nevű amerikai milliárdosok, mint John D. Rockefeller vagy J. P. Morgan felemelkedése erre az időszakra tehető, a szegénység is hatalmas méreteket öltött, és a társadalmi különbségek is egyre nagyobbá váltak. Bár az Egyesült Államok ma sem szociális piacgazdaság, akkoriban még annyira sem volt az, az állam szociális költései rendkívül alacsonyak voltak. Nem véletlen, hogy egyre jobban teret nyertek a szocialista és anarchista eszmék, különösen az 1893-as gazdasági pánik után, amely McKinley merénylőjét is radikalizálta.

A XIX. század végén az amerikai állam nagyon olcsón működött: a szövetségi kiadások az amerikai GDP kevesebb mint 3 százalékát tették ki, ehhez képest 2024-ben a 23 százalékát.

A kormányzat nagyon kicsi volt. Nem volt nagy hadseregünk. Nem volt nagy jóléti államunk. Költségvetési többlettel működtünk

- értékelt a korszak gazdaságtörténetének kutatója, Douglas Irwin.

A XIX. század végén és a XX. század elején, egészen az 1913-as 16. alkotmánymódosításig

a szövetségi költségvetés legfőbb bevételi forrásai a vámok voltak.

A 16. alkotmánymódosítás lehetővé tette a Kongresszus számára, hogy jövedelemadót vessen ki anélkül, hogy azt a lakosság száma alapján osztaná fel az államok között. Innentől kezdve az amerikai szövetségi költségvetés bevételi forrásai egyre inkább eltolódtak a vámoktól a jövedelmekre kivetett adók felé. 2024-ben a költségvetés 4 ezer milliárd dollárt szedett be jövedelemadóból és adólevonásokból, miközben vámokból csak 76,4 milliárd dollárt. McKinley idején azonban a vámok a kormányzat bevételeinek több mint felét adták.

A leggazdagabbak 1870 és 1913 között voltunk. Ekkor voltunk vámország. Aztán áttértek a jövedelemadó-koncepcióra

- nosztalgiázott nemrég Trump. Azóta azonban nemcsak az amerikai, a világgazdaság is megváltozott, sokkal globalizáltabb lett, ez pedig kontraproduktívvá teszi a magas vámokat.

Az új idők új szeleit McKinley is megérezte tragikusan félbeszakadt elnöksége végén. A merénylet előtti napon, 1901. szeptember 5-én Buffalóban mondott egy beszédet - élete utolsó beszédét -, amelyben lényegében beharangozta, hogy véget kíván vetni a szigorú vámpolitika és a protekcionizmus korszakának.

A kizárólagosság időszaka lejárt. Kereskedelmünk és kereskedelmünk bővítése a sürgető probléma. A kereskedelmi háborúk veszteségesek. A jóakarat és a baráti kereskedelmi kapcsolatok politikája megakadályozza a megtorlásokat. A viszonossági szerződések összhangban vannak a kor szellemével, a megtorló intézkedések nem. Ha esetleg egyes vámjainkra már nincs szükség a bevételek, illetve a hazai iparunk ösztönzése és védelme érdekében, miért ne lehetne azokat külföldön piacaink bővítésére és előmozdítására használni?

- jelentette ki McKinley. Aligha véletlen, hogy a ma regnáló elnök ezeket a mondatokat elhallgatja.

Szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy McKinley-nek egyáltalán nem voltak külpolitikai céljai a vámokkal, kizárólag az amerikai gazdaság védelme érdekében vezetett be magasabb tarifákat. Ezzel szemben Trump elsősorban külpolitikai furkósbotként használja a vámokat, ráadásul nem is elsősorban az Egyesült Államok ellenfeleivel, hanem szövetségeseivel szemben. A McKinley-ről könyvet is megjelentető történész, Robert W. Merry hangsúlyozta, Trump abban különbözik McKinleytől, hogy a vámokkal

a többi országot olyan erőfeszítésekre akarja rávenni, amelyeknek semmi közük a bevételekhez, a gazdasági ügyekhez vagy a kereskedelemhez. Ilyen senkinek még csak eszébe sem jutott volna McKinley idején

- mondta Merry.

Az Egyesült Államok a világpolitikai színpadán

William McKinley az utolsó amerikai elnök volt, aki még harcolt az Észak és Dél polgárháborújában, és az első lett, akivel az Egyesült Államok valóban a világpolitika porondjára lépett, és a Fülöp-szigetek, Guam és Puerto Rico megszerzésével maga is belépett a gyarmattartó birodalmak sorába.

A spanyol-amerikai háború 1898 áprilisában kezdődött, és még ugyanez év decemberében egy Párizsban kötött békeszerződéssel véget is ért. Az egykor hatalmas spanyol gyarmatbirodalom ekkor omlott össze végleg, az Egyesült Államok viszont a korábbi bezárkózó politikát feladta egy expanzionista politikáért.

Kuba 1895 és 1898 között folytatott polgárháborút gyarmattartója, Spanyolország ellen. Az Egyesült Államok sokáig nem kívánt beavatkozni, de aztán februárban az amerikai állampolgárok védelmére odaküldött USS Maine hadihajó egy máig tisztázatlan robbanás következtében elsüllyedt Havanna partjainál. McKinley-n egyre nőtt a nyomás, hogy avatkozzon be, ez végül áprilisban meg is történt.

A harcok Kubáról átterjedtek más spanyol gyarmatokra, így Puerto Ricóra, Guamra és a Fülöp-szigetekre is. Az amerikai haderő kevesebb mint négy hónap alatt tönkreverte a spanyolokat, akik megalázó vereséget szenvedtek, és végleg búcsút mondhattak nagyhatalmi álmaiknak. Az augusztusi tűzszünetet követő decemberi párizsi békeszerződésben Puerto Ricót és Guamot az Egyesült Államok magához csatolta (ezek ma is az USA felügyelete alatt állnak), a Fülöp-szigeteket Spanyolországtól 20 millió dollárért megvásárolta, Kuba pedig - bár hivatalosan függetlenedett - amerikai protektorátus alá került. Emellett, a spanyolokkal folytatott háborútól függetlenül, 1898-ban az USA Hawaii-t is annektálta. Ezzel az Egyesült Államok is a gyarmattartó birodalmak sorába lépett.

McKinley expanzionista politikája szintén előképül szolgálhat Trumpnak, aki mostanság a Grönlandra, Kanadára és a Panama-csatornára irányuló területei igényeivel is felhívja magára a figyelmet. A Panama-csatorna megépítése közvetlenül is köthető McKinley-hez, ugyanis ő volt az, aki megbízott két bizottságot azzal, hogy tegyenek javaslatot az Atlanti-óceánt (egész pontosan a Karib-tengert) a Csendes-óceánnal összekötő csatorna nyomvonalára. A merénylet miatt azonban a csatornát végül a McKinley helyét átvevő alelnök, Theodore Roosevelt elnöksége alatt kezdték el építeni.

Címlapkép forrása: Bettmann via Getty Images